Ha először jársz itt, lapozz a blog elejére és onnan olvasd el. Úgy van érteme igazán.
A munkahelyemen, nagyon fiatalon ismerkedtem meg a férjemmel.
Romantikus sztori, de most nem írom le. Ő nem ott dolgozott, csak ott
volt dolga.
Olyan első látásra szerelem volt, bár az tuti, hogy én kicsit
menekültem is otthonról, de tényleg nagyon tetszett az én Hercegem! ♥
:-) Én meg neki...!
Ősz volt, apu ugye olyan "enyhén dilis" állapotban volt megint, mint
ősszel általában. A tavaszi dilije volt hevesebb, vészesebb, rémesebb és
tartósabb. Általában a tavaszi izékéi után nyáron kórházba is került
mindig.
Így hát, aránylag nyugodt időszakában vittem haza az én udvarlómat. Rögtön az első randi után...
Bemutattam, eztán minden nap jött hozzám. Csak hát... ez októberben
volt.. és apu már "nyomatta" a hülyeségét, de még aránylag 'titkolható'
volt, bár tudtam: erről tudnia kell majd, akármi is legyen a
következménye! De... persze: szégyelltem is, meg... mivel szerettem az
udvarlómat nagyon és gondoltam, bizony az a lehetőség is fennáll, hogy a
dolgok tudatában majd lelép, úgy gondoltam, picit elodázom a "beismerő
vallomást" apuról.
A szobám és anyuék szobája közt volt egy ajtó. És az egyik délutánon
meghallottam a jellegzetes, visszafojtott,
suttogós-kötekedős-szemétkedős veszekedést. Rögtön "lefagytam", muszáj
volt fülelnem, hogy Jézus Isten, mi fog történni már megint...? És az én
édes udvarlóm sem volt vak: érezte rajtam a feszültséget. Nem volt
nehéz...
Úgyhogy fogtam és elmeséltem neki, úgy ahogy volt, az egészet, persze
nem ilyen taglaltan, de a lényeget. És felajánlottam neki: gondolkodjon
egy sort és MOST lépjen le, ha ez neki elviselhetetlen, ill akkor is,
ha netán attól tart, ez öröklődhet és rajtam is kijöhet. Zakatolt a
szívem, a fülemben dobogott, míg csend lett pár percre, a Herceg a fehér
lóról... gondolkodott.
Éreztem: fel fog állni és szó nélkül, gálánsan kisétál a szobámból, a
házunkból, a kertünkből és... az életemből. Fájt a szívem a
gondolattól. Szerettem őt nagyon. És felállt valóban. Odajött, átölelt
és azt mondta: Szeretlek! Ugye Te sem gondolod, hogy el tudnálak
hagyni...?! Sírtam a boldogságtól. De újra kértem, gondolja át jól, mert
ez sajnos egy fennálló, nagyon komoly dolog. MARADT. Nem is tudom, hogy
tudtam akkor és ott olyan nagyon felnőttes lenni...? MARADT és velem
van azóta is. Ő lett az én férjem. :-) ♥
folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése