Ha először jársz itt, lapozz a blog elejére és onnan olvasd el. Úgy van érteme igazán.
Biztosan kicsit ez is lehetett apu mottója, azaz: mondta is nekem
egyszer, hogy végre nem neki kell félnie (az apjától, ugye, aki bántotta
mindig kiskorában), hanem más féljen tőle. Kérdeztem, ez miért jó neki,
merthogy néha bizony én is félek tőle... Már nem emlékszem mit mondott,
mondott-e egyáltalán valamit erre. Csak huncut-gonoszkodón somolygott.
De az biztos, hogy én féltem tőle. Egy idő után nagyon. Öcsém végül
'meglepett' egy gázsprével. Igazán örültem neki. Kész röhej, de azzal
aludtam: a párnám alatt volt. Ha egyedül voltam itthon, a gázspray "jött
velem" - mindenhova.
Nem tudom, miből gondoltam, hogy adott esetben majd használni is merem...?
A bizonyíték, hogy nem védett volna meg: a tükör!
Új ház, új berendezés, új tükrök, dizájn... hullámtükör... Hová
tegyünk ilyet? Ide is, oda is.. a lépcső elé is. Szép lett és mutatós...
Pár nap telt el, egyedül voltam itthon. Mentem le a lépcsőn. Apu még
élt akkoriban. Félhomály volt, picit esteledett. Leértem a lépcsőn... a
lélegzetem elállt, a szemem kigúvadt, csak álltam és meredten néztem
benn azt az alakot: frász tört ki még megöl! Ez biztosan apu! Persze,
mindez egy másodperc tört része volt. Eltelt egy pillanat és látom: én
vagyok a tükörben és senki más. Ezzel kettő is bebizonyosodott... egyik,
hogy kissé kivoltam idegileg, kettő, hogy "élesben" simán nem tudtam
volna használni a gázsprét, hiszen még sikítani sem jutott eszembe,
annyira megijedtem. Megfagyott bennem még a vér is.
Ez csak egy kellemetlen bizonyítéka volt annak, hogy adott esetben
nekem annyi: védtelen lennék. Ez a tudat sem nyugtatott meg...!
folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése