Kamilla-fürdő

Ha először jársz itt, lapozz a blog elejére és onnan olvasd el. Úgy van érteme igazán.

Rég volt, de igaz volt... :))
Megszülettem, hazavittek. Otthon apu, anyu, nagyim. Mindenki jót akart, imádott, kényeztetett, vigyázott...
De anyu meséiből tudom: apu NAGYON féltett, nagyon szeretett. Májusban befűtött nekem a cserépkályhába picit: meg ne fázzon a törékeny baba...! Este a fürdésnél a vizet ő készítette el: tökéletes hőfokú volt és csakis forralt vízben fürödhetett a kisasszony, melyben kamilla illatozott... :-)
Egyszer rábíztak, én meg jól kibabráltam vele: telepakoltam a ruhapelust: nesze apu, oldd meg :-) Persze, megoldotta, de a szoba közepén halomnyi ruha állt és vagy 3 lavór: mire mindenhol lemosott szegény. :-))
Toltak büszkén a babakocsiban, cumiztam. Anya csak egy van. Cumi csak egy van? :-)) Hát persze, hogy! El is hagyták, a gyerek bömbölt, délután már az egész utca azt kereste. Meglett a cumi és vele a nyugalom. :-) Annyira előttem van anyu és apu, ahogyan sétálhattak velem - bár fénykép erről nincs. Úgy gondolom, anyun fehér pulcsi, haja simán hátrafogva lófarokba. És büszkén sétálnak, apu gondos szeme őriz, anyu ügyetlenkedve tol. Apu átveszi a babakocsit: "még kiborítod ezt a gyereket" - ilyenek voltak ők együtt. Egy szertelen fiatal nő és egy komoly-mosolygós-gondos fiatal apa. :)
A nevemet Aputól kaptam. Gondos névválasztás előzte meg ezt a nevet. Jópárszor átböngészték az utónévkönyvet, a naptárt, mígnem meglett a kifogás nélküli, szép név. Szeretem. Szeretem a nevem, mert tudom: nagy szeretettel adták, válogatták nekem.
Aputól ritkán kaptam ajándékot. Miért is kaptam volna? Mindig közösen vették, vagy anyu szerezte be.
Az éjfekete hajú, lila ruhás babáról már írtam. Volt egy fotel-puff készlet is...
Aztán 22 évesen egy meglepi, mely a frászt hozta rám. Aputól azért mindig tartottam. Már férjnél voltam és épp apuéknál jártunk. Szülinapom környéke volt. A kályhának támaszkodva álltam, ő elém állt, hirtelen háta mögé nyúlt és előrekapott valamit. Barna volt, szabálytalan szélű: tudom, úgy megijedtem, hogy majd' fellöktem a kályhát. Utána elszégyelltem magam, nagyon. A születésnapi ajándékom volt. Egy fali dísz. Mai napig itt van, velem. A hálóban lóg, az ágyunk felett. Sokáig a garázs lakója volt. Mert haragudtam apura már, mikor már nagyon odavolt. Amikor meghalt, kerestem mindent, ami hozzáköt, ami kézzel fogható. És a garázsba mentem, a kis díszt elővettem sírva, szöget, kalapácsot fogtam és tudtam: nagyon közel kell raknom magamhoz, hogy mindig érezhessem: Ő itt van mindig velem.
Volt egy hófehér, kerámia váza is... Szintén szülinapom... Apu a kórházból épp távozófélben volt... hálás volt a doktornőnek, aki kezelte, vett neki egy vázát. A doktornő azonban nem fogadta el tőle. Pedig apu attól még egy érző lény, egy megbántható ember volt... attól még, hogy skizofrén volt...! Megjelent nálam és -csak én láttam a szomorúságot a szemében- átadta a vázát nekem, a következő szöveggel: "tessék, itt ez a váza, te biztosan elfogadod tőlem, a születésnapodon Isten éltessen." Persze, hogy elfogadtam, féltve őrzöm ma is. Ha virágot teszek bele (sűrűn!) vagy valamelyik gyerek... mindig hozzáteszem: A vázára vigyázz, azt Apukámtól kaptam, el ne törd! Már tudják. Óvják, vigyázzák nekem. Ilyen szívtelen ember, mint az az orvos, sose legyek, és senki se legyen....! Egyébként gyönyörű váza, ízléses, mint apu volt. Fehér, kerámia, magában enyhén csavarva. Nagyon szeretem, ha virág van benne :)
folyt. köv.