SKIZOFRÉNIA - TESTKÖZELBŐL

Ha először jársz itt, lapozz a blog elejére és onnan olvasd el. Úgy van érteme igazán.
Skizofrénia... Olyan fura szó. Mintha ki lenne tekeredve. Vagy sikítana. Nem is tudom. Rémísztő a csengése. Nem szeretem. Persze, érthető okokból. Öröklődhet. De állítólag heted-íziglen. Hát, köszönöm szépen, azért mindig tartok tőle. Tartok tőle én is, öcséim is. És szerintem titkon anyukánk is,hogy valamelyikünk esetleg... és talán a férjem is... és talán a fiúk párjai is... De azért ez nem úgy megy. Azért ehhez sok minden kell...
Az én életem boldog, kiegyensúlyozott, nyugodt. Ráadásul TUDOM, hogy mire kell odafigyelnem, tudnám, mik a jelek. Néha ki is borítom a családot, mikor megkérdezem, nem látnak-e valami elmebajra utaló jelet nálam. Tudom, ez vagy hülyeségnek hangzik, vagy morbid, vagy visszataszító vagy vicces. De ezt csak az tudja, aki ebben a cipőben jár, aki ismeri ezt a betegséget. Ezt a gyilkos, ocsmány kórságot.
Undorító egyébként. Egyszer, mikor apu bekerült, féltem és rettegtem már nagyon. Már nem otthon laktam, hanem a férjemmel, viszont folyamatosan aggódtam anyumért, mamámért, öcséimért. Hogy otthon vajon mi lehet, apu vajon mit csinál, most mennyire hülye, most vajon tudnak-e otthon aludni, most vajon nem jön-e egy olyan pillanta, hogy lekaszabolja a családot... a férjemet már kiborítottam ezzel sokszor. Többször kérte, hogy helyezzem már kívül magam kicsit ezen, hiszen az én családom már nem az, meg ilyenek.. dehát ő sem tudta, hogyan is tudta volna átérezni, hogy mi is van olyankor... Ne is tudja meg senki! Bárcsak feltalálnák az ellenszerét ennek is valahára!
Szóval, egyszer, mikor apu végre bekerült a kórházba, azt hiszem, pont az az eset, mikor tőlem ment be, önszántától... IGEN, az az! A tükörbe néztem, totál kiborulva és láttam magam, hogy mennyire zaklatott az arckifejezésem meg minden és hirtelen rámtört: hogy jóég... nem lehet, hogy én is tiszta hülye vagyok már?! A szemeimet kuszának, zavartnak, fura fényűnek láttam. Megijedtem, féltem. Szinte saját magamtól. De igazán csak a lehetőségtől. Persze csak fáradt voltam és zaklatott, iszonyúan zaklatott. És szomorú. Tehetetlen.
Elmentem apuhoz egyik nap és bekopogtam az orvosiba. A doktornőjéhez. Érdeklődtem apu felől, majd nyíltan elmondtam neki, hogy mire gondolok. Hogy félek: skizofrén vagyok vagy leszek. Édes és tüneményes volt a doktornő: leült mellém és megnyugtatott, mesélte, hogy a skizofrénia ilyen, hogy a családtagok rendszeresen szinte azonosulnak a beteg családtaggal és simán úgy érzik: "meghülyültek" ők is. Hosszasan elbeszélgettünk és megnyugodva tértem haza. Azóta csak picit félek attól, hogy "skizi" leszek.
Apunál a helyzet súlyosbodni látszott, azaz: konkrétan olyan volt, mintha állandósult volna nála bizonyos fokon egy zavartság, egy állandó "dili-szint". Rossz volt. Bár még kommunikálni tökéletesen lehetett vele, már látszott: belül ő sokszor tök máshol jár és teljesen másra gondol. Szinte zavarja, ha beszélek neki (márpedig nagypofájú csajszika lettem) úgyhogy sokat beszéltem neki. És igen: akartam neki sokat beszélni, mert továbbra is nagyon-nagyon szerettem az én Édesapámat! Nagyon! Nem is akartam elhinni, hogy el fogom veszíteni egyszer teljesen. Mindig mondta is: "Be nem áll a szád, ez nem igaz, hogy lehet egyfojtában beszélni?" :-)))) Birtokolni akartam őt, azt akartam, hogy rám figyeljen, hogy essen már ki abból, ami benne zakatol. De egyre kevésbé sikerült onnan kimozdítani, bármivel is. Látszott rajta, hogy ő folyamatosan máshol jár már a gondolkodásában.
De egy idő után már nagyon gáz volt. Már nagyon paranoiás is volt, meg minden. Nagyon üldözési mániája volt és nagyon üldözte ő pedig... anyut. A gonoszkodásaival, a gyanúsítgatásaival. És ezeknek már nem volt alapjuk, IGAZÁN nem!
Anyu végül elköltözött tőle. Hmm... jó későn... Ugye, a két öcsém ebben nőttek fel...Megtehette volna 1-2 év után is, mindenki... MINDENKI jobban járt volna...!
De hiába költözött el, apu ment hozzá rendszeresen. Hol jó szándékból, hol rosszból, hol segítségért, hol piszkálódni...
Ment hozzá anyu kedvenc vadvirág-csokrával, (vadon növő, lila szalmavirág) "udvarolni", visszahódítani anyut, ment, hogy segítsen elintézni a nyugdíját vagy ezt-azt-amazt, ment, hogy odaadja vagy postalábájába dobja az életveszélyes fenyegetést tartogató, ijesztően, színes kiemelésekkel megírt kusza leveleit... Ment, hogy anyu főzzön neki... és anyu főzött is... hónapokig... és precízen, este 6-kor tálalt neki. :O Nem volt mese, belerögződött, hogy neki pontban 6-kor ennie KELL. De 5 perc  csúszás sem lehetett sem előre, sem hátra...!
Végül apu anyukája (mamám), beteg lett... minden ételt kesernyésnek érzett és nem bírt enni...
folyt. köv...