Égi születésnap, Apu

Mind a mai napig én úgy érzem, mindig velem van az édesapám. Nincs nap, (tényleg!), hogy ne gondoljak rá, hogy ne jutna eszembe valamiről és azt is tudom, hogyha élne,milyen lenne, mégis nagyon-nagyon-nagyon-nagyon szeretem, pont úgy, mint életében, és nagyon hiányzik. Sokszor idézem fel egy huncut mosolyát, egy pillantását, egy rezdülését, egy kézmozdulatát, de akár a körmét, a lábát, a haját, a sapkáját, a cipője talpát, ahogyan szalad előttünk és húz minket gyerekként a szánkón: a keményre fagyott hó a cipőtalpa bordáiból szikraként pattan a szemünkbe; csíp, de mégis belenézek, kacagok, boldog vagyok, hogy apu húz és  biztonságban érzem magam, mert apu az APU!
Ahogy fekszünk egymás mellett mama ágyán, mellünkön egy-egy kismacskával és  bohóckodunk, ahogyan átölelem direkt és szorítom, ahogyan csakis ketten szövetkezünk mindenféle bolondsággal, amikor anyunak bikinit vesz velem és én próbálom fel 12 évesen :D
Amikor megeszem a Naszály tetején a szál kolbászt, míg ő kinéz a szakadék széléről, ahogyan magyaráz a csillagokról, amikor gyönyörű virágcsokorral lep meg az eljegyzésemen, aztán... a sok rossz... azokat itt nem sorolom, csak a szépeket
Tehát később...
... amikor felhív, hogy azért megnézheti-e az unokáját ő is?
... amikor csakis én merek juszt is bemenni hozzá a kórházba
... amikor hozzám hozatja magát taxival
... amikor kicsi lányomat viszi még karonülőként végig a kertjén
... amikor a kisfiamnak lopja magát a szívébe örökre

- amikor 'elkapom' őt és hosszan, szorosan ölelve jól megmondom neki a magamét és ezerszer elmondom, hogy szeretlek-szeretlek-szeretlek, tudod-e?! És kicsikarok tőle viszontölelést, viszontpuszit és, bár tudom, hogy akkor már teljesen álomvilágban élt, azért még megértette a kitörésemet. Jó érzés,hogy tudom, tudta, hogy nagyon szeretem.

... amikor meghallom a telefonban anyu hangját váratlanul: "apu meg fog halni, gyere a kórházba, ha látni akarod még"
... amikor az intenzíven csak őt látom és nem fogom fel, hogy csak a csövek miatt tűnik élőnek
... amikor az idő megszűnik és 3 órát állok ott az ágyánál, amit 20 percnek érzek
... amikor ezredszerre is elmondom neki, mennyire szeretem
... amikor látom /az orvos szerint semmit nem halló beteg.../ szeméből a legördülő könnycseppet....

... amikor a kezeim közé fogva kezét, áll le a szívverése.

... és... amikor én viszek neki virágot
... amikor megdöbbenek, hogy aki a koporsóban fekszik, nem is az apukám, egy báb, egy viaszbáb, és apu él tovább: bennem, bennünk, az emlékeimben... örökre és kitörölhetetlenül!

Ma lenne a születésnapja. Most lenne 65 éves. De tudom, így a "legjobb", hogy szegénykém nem él. Szeretem nagyon és olyan jó, hogy ezt ő is tudja.